Lélek

dushaMi a lélek?
Nos, ez egy régóta firtatott kérdés, az emberiség számára mindig is sok fejtörést és eszmefuttatást okozott a megmagyarázása. A megértése pedig még annál is többet. S mint köztudott, amíg nem értünk meg valamit addig nem is igen tudjuk elmagyarázni, megértetni másokkal. Ezzel kész is a 22-es csapdája. Na azért nem ilyen egyszerű. Sokan közel jártak már az igazsághoz. Vagy inkább a legvalószínűbb (leghihetőbb) magyarázathoz.
Foglalkozott a témával sok művészi és (reál és/vagy fiktív) tudományág. Többek között: filozófia, költészet, festészet, zene (ez inkább a programozásában volt eredményes mintsem a megértésében), teológia, alkímia, orvostudomány, építészet, fizika, matematika, stb. Érdekes módon a biológia tudtommal soha nem foglalkozott a lélekkel.
És itt teszünk is egy kis kitérőt.
Biológia kontra fizika.
Biológia azaz bios-logos élet-tudomány. Igen pont az élettudomány nem fordít kellő figyelmet a témára. Helyette a fiziológiával, biokémiával, bioelektromossággal és egyéb hasonló dologgal operál. Operál vagy inkább boncol élve és holtan. De mivel lelket egyszer sem talált benne ezért nem is foglalkozik vele. Ellenben a fizika már eljutott arra a szintre, hogy elismeri egy mindent átható energia és rezgés létezését, és ami a legérdekesebb egyes tudósok még addig a kijelentésig is elmerészkedtek, hogy ez egy program vagy tudat.
El is érkeztünk az első problémánkhoz: az orvostudományhoz. ezt később részletezzük.

101651871
A lélek nem más, mint energia, ezért nem mérhető, mert nincs rá műszer. Nincs, mert oly kicsiny és a háttér zaj elnyomja, de pont ettől csodálatos. Én a lelket úgy próbáltam meg megérteni, mint a fizikusok a világegyetemet. Ez abban nyilvánul meg, hogy nem magát a lelket keresem (mivel nem láthatom), hanem az általa okozott változásokat, pont, mint a csillagászok a fekete lyukat, vagy a fizikusok a quantum világot. Egy fizikai tan kimondja, ha valamit nem tudunk mérni, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy az a valami nincs, csak oly elenyészően kicsiny az adat, hogy nem számolunk vele. Ebből a szempontból azért más a lélek, mert nem mondható el róla, hogy elenyésző, mert valójában igen is számottevő. Mégpedig oly annyira, hogy nem csak a mi életünkre hat ki, de az egész földi létre (bár ha valaki hisz a földönkívüliekben, és miért is ne tenné, akkor az egész univerzumra), tudjátok, pillangóhatás. Gondoljunk csak bele, legyen bármi, amit csinálunk, ha nem tesszük bele a lelkünk (lelketlenül csináljuk) az sosem lesz olyan sikeres, eredményes vagy szép (más néven lelketlen lesz), mint amikor lélekkel csináljuk. Nem véletlenül van az, hogy sokszor a kevésbé képzett és / vagy kevésbé erős emberek sikeresebbek csak azért, mert szívvel lélekkel csinálták azt, amit. Bizony, a lélek mindig több, mint a test amiben lakozik vagy az elme amivel osztozkodik. Ha valamit lélekkel, szeretettel csinálsz, akkor sokkal kevesebb erőfeszítésedbe kerül a végeredmény.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.